A legkorábbi megmaradt sírok keltezése szerint a Kővágóörsi ortodox zsidó temetőt már az 1800-as években használták.
A temetőből számos sír hiányzik vagy megrongálódott. A korábbi temetkezések a falu határában elhelyezkedő régi temető területén voltak, de azokat a sírokat az évtizedek során eltulajdonították.
Az alapítvány célja, a kővágóörsi zsidó temető, mint vallási emlékhely, és mint hitéleti helyszín megmentése, állagmegóvása, karbantartása; valamint a temető bekapcsolása a hitéleti tevékenységbe, továbbá annak működtetése, fenntartása, üzemeltetése a zsidó hitközségi élet és az érdeklődő nagyközönség számára.
A településen a 18. század végétől éltek zsidók (1785-ben 13 háztartásban 52 fő), 1840-ben a kővágóörsi lakosság 14,8 százaléka volt zsidó. 1880-ban 238 zsidó lakott a faluban. Lélekszámuk a 20. század elejétől fokozatosan csökkent. 1941-ben 51 izraelita és 4 zsidónak minősített lakost jegyeztek fel. A betelepülő zsidók a veszprémi püspök védelmét élvezték. Főleg termény- és borkereskedelemmel foglalkoztak, de volt közöttük több iparos és gazdálkodó, idővel egy köztisztviselő is.
A hitközség 1778-ban, a Hevra Kadisa (zsidó temetkezési szentegylet) 1820-ban, a nőegylet 1838-ban alakult. A balatonfelvidéki zsidóságon belül kiemelkedő volt a kővágóörsi hitközség, amelyhez a balatonfürediek és a balatonarácsiak is tartoztak. 1820-ban elvált a keszthelyi hitközségtól, és a tapolcaihoz csatlakozott. A hamarosan feltámadó nézeteltérések rendezésére 1829-ben statútumot kötött a két közösség, amelynek alapján 1848-ig működött a tapolcai járás zsidó önkormányzatisága.
A községben 1851-ben két zsidó magániskola működött egy-egy osztállyal, összesen 28 tanulóval. Az 1851. évi összeírás utáni évben Tapolcán és Kővágóörsön a magániskolák kiváltására egy-egy négyosztályos, nyilvános iskola alakult. A tapolcai iskolába 43, a kővágóörsibe 80 diák járt. Az 1840-es években megjelenő vasút megváltoztatta a kereskedelmi szokásokat. Az iparosodás térhódításával megnőtt a városi munkalehetőségek száma, illetve tágabb tér nyílt a gazdasági életbe való aktív bekapcsolódásra. Ennek következtében a kővágóörsi közösség egyre fogyott, a Tapolca zsidó közössége egyre inkább gyarapodott. Már nem a tapolcaiak tartoztak az orthodox kővágóörsiekhez, hanem fordítva, a kővágóörsiek tartoztak a neológ tapolcaiakhoz.
A kővágóörsi zsinagógából már a második világháború előtt átkerültek a szent iratok Tapolcára. 1868-ban hunyt el a közösség első rabbija, Pfeiffer Zélig. 1885-ben már anyakönyvi kerületként is működött. A zsinagógát 1890-ben felújították. Abban az időben a volt nagyatádi rabbi, Friedänder Menáchem állt a hitközség élén.
A 19. század végén sok jómódú fővárosi zsidó hétvégi házat épített a községben, amely idővel kellemes nyaralóhellyé vált. A 20. század elején a nőegylet a fővárosi zsidó gyerekek részére nyári tábort nyitott. A hitközség 1929-ben ortodox alapon állt, lélekszáma 35 családban 140 fő volt, legtöbben keresedelemból és iparból éltek. 1944 áprilisában a hitközség lélekszáma 82 fő volt. Elnöke Marton Imre kereskedő volt, rabbit nem alkalmaztak, de temetkezési szent egyletet (tagság: 24 fő) és nőegyletet (tagság: 14 fő) működtettek. Az 1970-es években a zsinagóga ÁFÉSZ raktár lett, majd a Révfülöpi Nagyközségi Közös Tanács birtokolta.
Az 1980-as évek közepétől magántulajdonba került, többször váltott tulajdonost, jelenleg a Káli-medence Zsinagógája Alapítvány tulajdonában van.
